Beharangozó

Őszi szezon első ranglista versenye

HÓD ASE KUPA MEGYEI AMATŐR ASZTALITENISZ RANGLISTA VERSENY

 

Ezen a versenynapon 3 kategóriában hirdetünk versenyt. Egy versenyző maximum két kategóriában indulhat. A versenybírónak joga van mérlegelni az indulási jogosultságot, amennyiben egy adott játékos játékereje jelentősen meghaladja az adott kategória szintjét.

  • Open – nyílt verseny, bárki indulhat rajta (külföldi versenyzők is)
  • Amatőrkizárólag Csongrád megyei amatőr játékosok indulhatnak
  • Szabadidőskizárólag Csongrád megye 3-4. osztályban szereplő játékosok, illetve Csongrád megyei szabadidős játékosok indulhatnak

A versenyek lebonyolítása:

  • Szabadidős és Amatőr versenyszámokban a nevezőket alapvetően 3-as, esetleg 4-es csoportokba sorsoljuk, és az 1-2. helyezettek jutnak a főtáblára, ahol kieséses rendszerben folytatódik a verseny.
  • Open versenyszámban a nevezőket alapvetően 4-es, esetleg 3-as csoportokba sorsoljuk, és az 1-2. helyezettek jutnak a főtáblára, a 3-4. helyezettek a vigasz táblára kerülnek, ahol kieséses rendszerben folytatódik a verseny.

A versenyen egészségi állapotának megfelelően, mindenki saját felelősségére vesz részt.

 

A verseny helye: ATSK Asztalitenisz terem (Szeged, Csillag tér)

 

A verseny időpontja: 2018. szeptember 23. (vasárnap)

 

A verseny tervezett időrendje:                     

 

9 óra  –  Szabadidős kategória – max 36 fő (1.000.-Ft/fő)

nem korábban, mint 10.30 óra   –  Amatőr kategória (1.000.-Ft/fő)

nem korábban, mint 13.30 óra  –  OPEN kategória (1.500.-Ft/fő)

 

Nevezés: Az iroda@atsk.hu e-mai címen 2018.09.22-ig, illetve szabad helyek esetén a helyszínen, a versenyszám megkezdése előtt 30 perccel

Jelentkezés: A versenyszám megkezdése előtt 30 perccel a versenybíróságnál

Díjazás: 1-4. helyezettek díjazásban részesülnek.

 

Bácsi Bernát (HÓD ASE)                               Márki Ernő (CSMASZ)

TOP24 résztvevők

A CSMASZ TOP24 bajnokság indulói:

 

„A” csoport:

  1. Nagy Zsolt (Szentesi Kinizsi SZITE)
  2. Bácsi Bernát (Volvox)
  3. Kerekes Róbert (Volvox)
  4. Gyenes Csaba (Szentesi Kinizsi SZITE)
  5. Szalma Ernő (Volvox)
  6. Csúcs János (Szentesi Kinizsi SZITE)

 

„B” csoport:

  1. Lantos Zoltán (Game Over)
  2. Tanács Bence (ATSK IV.)
  3. Győrki László (MOAC Vad-Ászok)
  4. Molnár András (MOAC Vad-Ászok)
  5. Andróczki Zalán (ATSK IV.)
  6. Dr. Törőcsik Tamás (Szeged AC IV.)
  7. Meghívott: Sztanó Krisztina (ATSK III.)

 

„C” csoport:

  1. Szuperák Attila (Dinamit)
  2. Papp Zsolt (MAVIR Veterans)
  3. Csiszár Sándor (MOAC Old Boys)
  4. Kurucz Tibor (MAVIR Veterans)
  5. Csanádi Tamás (MOAC Old Boys)
  6. Csorba Csaba (Dinamit)

 

„D” csoport:

  1. Ferwágner Péter (Keljfeljancsi)
  2. Kókai Ákos (ATSK V.)
  3. Kakukk Szabolcs (Reál Margit)
  4. Budai Imre (Algyő SK II.)
  5. Siposné Dr. Borsos Ilona (Keljfeljancsi)
  6. Varga B. László (MOAC Fanatix)

 

CSAPATBAJNOKSÁG EREDMÉNYHIRDETÉSE: 2018. július 01. (vasárnap) 13 óra, a TOP24 verseny után.

 

Az eredményhirdetést követően szeretnénk csapatvezetőknek egy megbeszélést tartani a következő évi bajnoksággal kapcsolatosan. Számítok az aktív részvételetekre, annál is inkább, mert jelentős, pozitív változások vannak előkészületben.

 

 

Üdvözlettel: Márki Ernő        CSMASZ

CSMASZ TOP 24 VERSENY

CSMASZ „TOP 24” BAJNOKSÁG

 

A Csongrád Megyei Asztalitenisz Szövetség amatőr „TOP 24” bajnokságot hirdet a CSMASZ Csapatbajnokság (A, B, C, D csoportok) egyéni ranglistájának, 1-6. helyezettjei számára.

A verseny időpontja: 2018. július 01. (vasárnap) 9 óra

Helyszín: Móravárosi Iskola Tornaterme (Kálvária sgt. 84-86.)

 

Résztvevők: a versenyen a 2017/2018. évi Megyei ACSB lejátszott mérkőzései alapján összeállított egyéni (A, B, C, D csoportok) ranglistájának 1-6 helyezett versenyzői vehetnek részt, akik a CSB mérkőzések legalább 50%-ában játszottak. A verseny nyílt, szurkolni bárki jöhet.

 

Meghívott versenyzők:

A Megyei ACSB „A” csoportjának 1-8 helyezett játékosa

A Megyei ACSB „B” csoportjának 1-8 helyezett játékosa

A Megyei ACSB „C” csoportjának 1-8 helyezett játékosa

A Megyei ACSB „D” csoportjának 1-8 helyezett játékosa

 

Megye 1 stat

Megye 2 stat

Megye 3 stat

Megye 4 stat

 

Tartalék játékosok: a 7-8 helyen végzett versenyzők.

Program és lebonyolítás: A versenyre a C és D csoportnak 8:30-ig az A és B csoportnak 10:30-ig  lehet regisztrálni. A benevezett versenyzőket 2 db három fős csoportba sorsoljuk. A csoportok 1-2 helyezettjei játszanak elődöntőt-döntőt az 1-4 helyért illetve a harmadik helyezettek az 5-6 helyért. A verseny 4 darab Joola 3000 SC (kék) asztalon, Joola kék *** labdával kerül megrendezésre.

Nevezési díj: NINCS

Díjazás: 1-3 helyezettek részesülnek díjazásban.

Időrend:    9 óra          C és D csoport (nevezés 8:30-ig)

11 óra        A és B csoport (nevezés 10:30-ig)

 

Eredményhirdetés: a verseny végén, kb. 13 órakor.

A TOP24 verseny eredményhirdetése után kerül sor a 2017/2018. évi Megyei Csapatbajnokság eredményhirdetésére illetve egy csapatvezetői megbeszélésre.

Kérem a csapatvezetőket, tájékoztassák azokat a játékosokat, akik bekerültek a meghívottak közé, illetve kérek visszajelzést a részvételi szándékot illetően 2018. június 25-ig, az iroda@atsk.hu címre.

 

Köszönettel: Márki Ernő              CSMASZ

CSMASZ Ranglista Verseny kiírás

Időpont változás! A versenynaptárban megadott időponthoz képest egy héttel később kerül megrendezésre a következő megyei ranglista verseny, az alábbi kiírás szerint!

 

CSMASZ MEGYEI AMATŐR ASZTALITENISZ RANGLISTA VERSENY

 

2018 januárjától megújult formában kerülnek megrendezésre a megyei amatőr asztalitenisz versenyek.

Verseny szezononként (tavasz-ősz) 4-4 verseny kerül megrendezésre Csongrád Megyében.

  • ATSK ARV
  • Szeged AC ARV
  • MOAC ARV
  • CSMASZ ARV

 

Ezen a versenynapon 3 kategóriában hirdetünk versenyt. Egy versenyző maximum két kategóriában indulhat. A versenybírónak joga van mérlegelni az indulási jogosultságot, amennyiben egy adott játékos játékereje jelentősen meghaladja az adott kategória szintjét.

  • Open – nyílt verseny, bárki indulhat rajta (külföldi versenyzők is)
  • Amatőrkizárólag Csongrád megyei amatőr játékosok indulhatnak
  • Szabadidőskizárólag Csongrád megye 3-4. osztályban szereplő játékosok, illetve Csongrád megyei szabadidős játékosok indulhatnak

A versenyek lebonyolítása:

  • Szabadidős és Amatőr versenyszámokban a nevezőket alapvetően 3-as, esetleg 4-es csoportokba sorsoljuk, és az 1-2. helyezettek jutnak a főtáblára, ahol kieséses rendszerben folytatódik a verseny.
  • Open versenyszámban a nevezőket alapvetően 4-es, esetleg 3-as csoportokba sorsoljuk, és az 1-2. helyezettek jutnak a főtáblára, a 3-4. helyezettek a vigasz táblára kerülnek, ahol kieséses rendszerben folytatódik a verseny.

A versenyen egészségi állapotának megfelelően, mindenki saját felelősségére vesz részt.

A verseny helye: ATSK Asztalitenisz terem (Szeged, Csillag tér)

A verseny időpontja: 2018. április 29 (vasárnap)

A verseny tervezett időrendje:                     

 

9 óra               –           Szabadidős kategória – max 36 fő (1.000.-Ft/fő)

10.30 óra       –           Amatőr kategória (1.000.-Ft/fő)

14 óra             –           OPEN kategória (1.500.-Ft/fő)

 

Nevezés: Az iroda@atsk.hu e-mail címen 2018.04.28-ig, illetve szabad helyek esetén a helyszínen, a versenyszám megkezdése előtt 30 perccel

Jelentkezés: A versenyszám megkezdése előtt 30 perccel a versenybíróságnál

Díjazás: 1-4. helyezettek díjazásban részesülnek.

 

                                                                                              Márki Ernő     CSMASZ

CSMASZ Amatőr Ranglista Verseny

Március 18-án a Floratom Szeged AC rendezésében kerül sor a következő megyei amatőr ranglista versenyre.

SZEGED GRAND SLAM AMATŐR  RANGLISTA VERSENY

 

VERSENYKIÍRÁS

Meghívó a 2016. évi Közgyűlésre

MEGHÍVÓ

Tisztelt Egyesületek! Tisztelt Sportbarátok!

 

A Csongrád Megyei Asztalitenisz Szövetség tisztelettel meghívja Önt, a 2017. március 16-án (csütörtökön)

18  órakor tartandó éves rendes közgyűlésére.

A közgyűlés helyszíne: Szeged, Budapesti krt. 5-7. (ATSK Asztalitenisz Terem)

Napirendi pontok:

 

  1. Beszámoló a év történéseiről.

 

  1. Felügyelő Bizottság beszámolója.

 

  1. A 2017. évre, és a következő időszakra vonatkozó elképzelések, feladatok és a 2017. évre vonatkozó költségvetés tervezet ismertetése.

 

  1. A MOATSZ sorra kerülő rendes közgyűlésére küldött megválasztása.

 

  1. Hozzászólások, egyebek.

 

A közgyűlés tervezett időtartama 30 perc.

 

Határozatképtelenség esetén, a megismételt Közgyűlés időpontja, változatlan napirendi pontokkal,

2017. március 16-án (csütörtök) 19 óra

A megismételt közgyűlés, a megjelentek számától függetlenül, határozatképes.

A Közgyűlés nyilvános, bármely érdeklődő részt vehet rajta. Szavazati joga csak a tagoknak van.

 

Szeged, 2017. február 20.

 

Tisztelettel:

 

Márki Ernő

alelnök

Szabadidős Verseny

ATSK KUPA MEGYEI SZABADIDŐS EGYÉNI ASZTALITENISZ VERSENY

A Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség és az Asztalitenisz Sport Klub Szeged sportegyesület újra megrendezi a nem versenyszerűen asztaliteniszező, szabadidős sportolók számára kiírt asztalitenisz versenyt.

Szabadidős versenyen (2 verseny/szezon) azok az amatőrök vehetnek részt, akik

    • Nem szerepelnek megyei II. osztályú csapatbajnokságnál magasabb osztályban játszó csapatban
    • Soha nem voltak ebben a sportágban igazolt versenyzők, azaz, a Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) nyilvántartásában, mint igazolt versenyzők nem szerepelnek.
    • A versenyen egészségi állapotának megfelelően, mindenki saját felelősségére vesz részt.

A verseny helye: ATSK Asztalitenisz Terem (Szeged, Budapesti krt. 5-7.)

A verseny időpontja: 2017. február 05. (vasárnap)

  9 óra        Férfi egyes selejtezők (csoport mérkőzések)

Veterán verseny, főtábla, vigasz verseny

13 óra       Női egyes selejtezők (csoport m.)

Nevezés: A helyszínen fél órával a kezdés előtt.

 

Várunk szeretettel mindenkit, aki szeretne vasárnap egy jót pingpongozni.

 

CSMASZ

 

 ATSK KUPA szabadidősV.-2017.02.05

CSOMSZISZ KUPA MEGYEI SZABADIDŐS EGYÉNI ASZTALITENISZ VERSENY

 

A Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség és az Asztalitenisz Sport Klub Szeged sportegyesület újra megrendezi a nem versenyszerűen asztaliteniszező, szabadidős sportolók számára kiírt asztalitenisz versenyt.

Szabadidős versenyen (2 verseny/szezon) azok az amatőrök vehetnek részt, akik

    • Nem szerepelnek megyei II. osztályú csapatbajnokságnál magasabb osztályban játszó csapatban
    • Soha nem voltak ebben a sportágban igazolt versenyzők, azaz, a Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) nyilvántartásában, mint igazolt versenyzők nem szerepelnek.
    • A versenyen egészségi állapotának megfelelően, mindenki saját felelősségére vesz részt.

 

A verseny célja: a sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása a szabadidős sportolók számára. A megyei amatőr bajnoki címek eldöntése.

 

A verseny helye: ATSK Asztalitenisz Terem (Szeged, Budapesti krt. 5-7.)

A verseny időpontja: 2016. november 06. (vasárnap)

  9 óra        Férfi egyes selejtezők, főtábla, vigasz verseny

13 óra       Női egyes selejtezők (csoport m.)

Veterán verseny (60 év feletti versenyzők nevezhetnek)

 

Nevezés: A helyszínen fél órával a kezdés előtt.

Nevezési díj: 1000 Ft/fő         versenyszámonként

Díjazás: 1-4 helyezettek díjazásban részesülnek.

 

Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség – Asztalitenisz Sport Klub Szeged

Amatőr Ranglista Verseny

FESZÜLTSÉG KUPA MEGYEI AMATŐR EGYÉNI ÉS PÁROS ASZTALITENISZ RANGLISTA VERSENY

 

Amatőr Ranglista versenyen minden olyan amatőr játékos nevezhet, aki

    • Az adott évben, nem játszik Megyei bajnokságnál magasabb osztályban szereplő csapatban
    • vagy már elmúlt 50 éves

 

A verseny célja: a sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása az amatőrök számára. A versenyen szerzett ranglista pontok alapján amatőr ranglista készül.

A versenyen egészségi állapotának megfelelően, mindenki saját felelősségére vesz részt.

 

A verseny helye: ATSK Asztalitenisz Terem (Szeged, Budapesti krt. 5-7.)

A verseny időpontja: 2016. október 02. (vasárnap)

9 óra         férfi egyes selejtezők (csoport m.), férfi egyes főtábla,  férfi vigasz verseny

nem korábban, mint    13 óra  férfi páros verseny

Nevezés: a helyszínen 8.30-ig

Nevezési díj: 1.000.-Ft/versenyszám (párosban 500Ft/fő)

Díjazás: 1-4. helyezettek díjazásban részesülnek.

Eredmények:

feszultseg-kupa_csoport_2016-10-02
feszultseg-kupa_fotabla_2016-10-02
feszultseg-kupa_paros-csoport_2016-10-02
feszultseg-kupa_paros-fotabla_2016-10-02
feszultseg-kupa_vigasz_2016-10-02

NYÁRI DC

NYÁRI AMATŐR „DC“CSAPATVERSENY – 2016

 

Az Asztalitenisz Sport Klub Szeged sportegyesület Amatőr Asztalitenisz „DC“ Csapatversenyt hirdet

a Megyei Amatőr Csapatbajnokságban szereplő asztaliteniszezők, és új jelentkezők számára.

 

A csapatverseny időpontja:  2016. július 04 – szeptember 04.

Helyszín: ATSK Asztalitenisz Terem

 

Lebonyolítás:

A csapatverseny egy fordulós, körmérkőzéses szisztémában kerül lebonyolításra, az amatőr csapatbajnokságban alkalmazott gyakorlatnak, és szabályoknak megfelelően.

A mérkőzéseket két egyéni – páros – két egyéni sorrend szerint kell lejátszani. Párosban, más játékosok is játszhatnak, azaz, egy mérkőzésen max. 4 játékos szerepelhet.

 

NEVEZÉS:        

  1. június 26-ig, írásban, Márki Ernőnek címezve, az ATSK Teremben, vagy e-mail-ben az iroda@atsk.hu címre

 

nyári DC kiírás-2016

 

Jó játékot, jó versenyzést kívánunk mindenkinek!